Szakgimnázium előnyei és a szakmai érettségi

A Köznevelési Törvény 2015. évi módosítása hozta létre a szakgimnázium intézménytípust. Az új típusú szakközépiskolák, 2016. szeptember 1-től működnek a köznevelés rendszerében, ahol egységes kerettanterv szerinti közismereti oktatás mellett szakmai elméleti és gyakorlati képzés folyik. A diákok a negyedik végén szakmai érettségi vizsgát tesznek. Ezután még egy évig tanulhatnak, amivel - a régi szóhasználat szerint - technikusi képesítést szereznek.

Nézzük meg egy kicsit részletesebben a szakgimnázium intézményét.

Nem véletlenül került a nevébe a gimnázium szó, hiszen ugyanazt a közismereti oktatást kívánja adni, mint a gimnázium intézménye, viszont emellett szakmai képzést is nyújt.

Mindezt úgy tudja megtenni, hogy a kötelező érettségi tantárgyakat (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv) ugyanolyan óraszámban tanulják a gyerekek, mint a gimnáziumban, viszont a választható érettségi tantárgyak kisebb súllyal jelennek meg a tantervben, ezek helyett szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyak szerepelnek.

Az érettségi vizsga a kötelező érettségi tantárgyak esetén, teljesen ugyanúgy történik, mint a gimnáziumokban. Közkeletű tévedés, hogy a „szakközépiskolákban gyengébb érettségit írnak”. Nem így van. A négy kötelező érettségi tantárgyból, ugyanazt az írásbelit oldják meg, és ugyanúgy szóbeliznek, mint a gimnazisták. A különbség az ötödik érettségi tantárgyban van. Ez a gimnáziumok tanulói számára választható tantárgy, a szakgimnáziumok tanulói számára azonban kötelezően választandó, ágazathoz kapcsolódó szakmai tantárgy. Nálunk a Csány László Szakgimnáziumban ezek az Informatika ismeretek, vagy a Közgazdaság ismeretek nevű tantárgyak. Ezért hívják a szakgimnáziumokban letett érettségi vizsgát, komplex szakmai érettségi vizsgának.

A kötelezően választandó ötödik tantárgy hátránynak mutatkozhat, viszont aki e tantárgyból sikeresen levizsgázik, ő az érettségi bizonyítvány mellett, OKJ számmal ellátott szakképesítést is szerez.

Tudjuk, hogy a „sima” érettségi munkaerőpiaci értéke meglehetősen csekély, viszont a frissen végzett, első szakképesítéssel rendelkező szakgimnazisták számos szakmában szinte azonnal el tudnak majd helyezkedni.

Az első szakképesítésről részletesen

A szakgimnáziumban szerzett szakmai érettségi vizsga megszerzése után, lehetőség van ágazati továbbtanulásra, ahol felnőttoktatás keretében további 1 tanév alatt megszerezhető az emeltszintű szakképesítés is.

A felnőttoktatásunkról részletesen

Az emeltszintű szakképesítés az ágazati irányú felsőoktatásba való jelentkezéskor többletpontot ér.